A Ferences Misszió  

   

Hogyan pályázhat?  

   

ofm new

   

kolostor logo

   

Polgár Béláné Katalin1953-ban születtem Budapesten. A Patrona Hungariae Gimnáziumban érettségiztem. Az egyetemre nem vettek fel, így Élelmiszer Analitikai Technikus oklevelet szereztem, és ezt követően hat évig dolgoztam az Élelmiszeripari Kutató Intézetben. Mivel továbbtanulásomat nem támogatták, pályát módosítottam. 34 évig az egészségügyben, laboratóriumban dolgoztam. 20 évig a MÁV Rendelőben, majd a Szív- és Érsebészeti Klinikán. Közben elvégeztem az Általános Orvosi Laboratóriumi Asszisztensi, majd a Mikrobiológiai Szakasszisztensi tanfolyamot. Több, mint 40 év munkaviszony után nyugdíjba mentem.

1977-ben kötöttünk házasságot férjemmel, aki 2000-ben hirtelen elhunyt. Nagy sajnálatunkra gyermekünk nem született. 2011-ben tettem örök fogadalmat a Ferences Világi Rendben.

Férjemmel 1994-ben jártunk először Kárpátalján kerékpárral egy nagy körutat téve. Csodálatos élményekben volt részünk. Nagyszőlősön Papp Tihamér atyával találkoztunk először és ettől kezdve szinte „kézről-kézre adtak”. A sok kedves emberrel való beszélgetés mellett a táj is elvarázsolt minket. Ettől kezdve Kárpátalja és az ott élő emberek a szívem közepébe kerültek.

A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítványhoz Simon Sándorné lemondása után, az ő javaslatára 2014 áprilisában választottak a kuratórium tagjává.

Budapest, 2021. május

   
 

 

online adomanyozas logo



facebook logo