A Ferences Misszió  

   

Hogyan pályázhat?  

   

ofm new

   

kolostor logo

   

Életrajza és Munkássága

Magyari ErzsébetBudapesten született polgári értelmiségi család gyermekeként. Már egyetemista volt, mikor elhatározta, hogy szerzetes lesz, de a szülei azt kívánták, hogy belépése előtt végezze el az egyetemet. 1947-ben politikai okok miatt édesapjával együtt az Andrássy út 60-ba zárták, majd internálótáborba küldték, 1948-ban szabadultak.

Az egyetemre nem mehetett vissza, állást előélete miatt nem kaphatott. Ekkor szerzett tudomást a Ward Kollégiumról, ahol 1949. őszén kezdte meg tanulmányait. Közben belépett a ferences harmadrendbe és 1949. december 11-én édesanyjával együtt fogadalmat tett. 1953-ban egy társával és édesanyjával együtt Pomázon kisipari termelőszövetkezetet alapítottak, melynek tagjai túlnyomórészt szerzetesek, szerzetesnők és a kitelepítésből visszatért személyek voltak. Miután felsőbb utasítás ellenére a szövetkezet egyik tagja nagymisét mondott a pomázi plébániatemplomban, a felettes szerv feloszlatta a szervezetet. Ezután 1955 decemberéig családoknál hittant tanított. Ekkor az ÁVH elvitte édesanyját, ő pedig takarítónőként dolgozott különböző kórházakban.

Miután édesanyja kiszabadult, ő beiratkozott az egyetemre és befejezte jogi tanulmányait. Ettől kezdve jogtanácsosként működött az építőiparban, de ha felkeresték régi wardista társai és jogi tanácsot vagy segítséget kértek tőle, szívesen állt rendelkezésükre. Így került összeköttetésbe a Római Katolikus Egyházi Karitásszal, amelynek több mint két évtizeden át jogtanácsosa volt.

Ugyanakkor bekapcsolódott a lakóhelye szerinti plébánia életébe és plébánosa megbízta az egyházközségi karitász irányításával. Ebben a minőségében az egyházközséghez tartozó kislányok részére karitászképzés címen adott hittanórákat.

A 2OO4. évi Pro Ecclesia Hungariae díj átadásán
P. Hidász Ferenccel a kárpátaljai misszió
vezetőjével, és Wolsky Alberttel
a Ferences Világi Rend Országos Tanácsának miniszterével

 

Ezzel egy időben a pasaréti ferences rendház, a szentendrei ferences gimnázium, majd az egész Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány jogi természetű ügyeit intézte. Ha más szerzetesrendektől fordultak hozzá az elöljárók, nekik is szívesen segített.

1993-ban a tartományfőnök és a misszióvezető atya kérésére átvette a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány vezetését, és ezt a feladatot egészen 2000. nyaráig látta el. Majnek Antal püspök felkérésére létrehozta a Kárpátalja Hitéletéért Alapítványt, melynek munkájában a mai napig is részt vesz. Amikor 1990-ben a Ferences Világi Rend újra megkezdhette működését, bekapcsolódott munkájukba és az Országos Tanács titkári teendőit látta el. Nyolc évi szolgálat után lemondott és a hivatalos feladatoktól visszavonult.

 

   
 

 

online adomanyozas logo



facebook logo