Csapon, a nyolc éve müködő ingyenkonyha a legrászorultabbak számára lett megnyitva, azzal a céllal, hogy meleg ételt juttassunk azoknak, akik mélyszegénységben élnek, illetve azon egyedülálló kisnyugdíjasoknak, akik idős koruk vagy betegségük miatt már nem tudják elhagyni othonukat és ellátni magukat.
Az ingyenkonyhán, a kezdetektől fogva, csak elvítelre készítünk melegételt. Jelenleg 30 támogatottunk van, akik számára hetente két alkalommal, kedden és pénteken, biztosítunk négy napra elegendő meleg ételt, ami minden esetben két fogásból áll.
Az ingyenkonyha működtetését 6 munkatársunk végzi, akik valamennyien kisnyugdíjasok vagy munkanélküliek, így a munkájukért biztosított csekély összegű honorárium nagy segítséget jelent a számukra is. Ők a főzés és az ételek kihordása mellet, más karitatív szolgálatokat is ellátnak ( bevásárolnak a betegeinknek, kiváltják a gyógyszereiket illetve, ha szükséges, a háztartásban is segítenek).
A konyha működtetéséhez szükséges források előteremtéséhez folyamatosan keressük a támogatókat, adományozókat. Rendszeresen adunk be támogatási kérelmeket a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítványhoz is, melyek hála az Úrnak, mindannyiszor pozitív elbírálásban részesülnek. Ilyenkor eszembe jutnak Jézus szavai: „...Éheztem és ennem adtatok…”.
Isten áldását kérjük minden adakozóra, aki segít, hogy mi is segíthessünk a rászorulókon, hogy meleg étel kerülhessen asztalukra.
Kopinecz Erzsébet
az ingyenkonyha vezetője