A Szent Teréz Jótékonysági Otthon 2024-es éve ismét programokkal, sok fejlesztési lehetőséggel, újabb gyerekek, valamint kollégák felvételével telt. Az év folyamán voltak kisebb-nagyobb nehézségeink, de igyekeztünk mindig megoldani, helyt állni minden előttünk álló falnál, ki nem nyitott ajtónál.
Ebben az évben programokban nem volt hiány. A téli időszakot az Otthon falai közt töltöttük leginkább. Igyekeztünk különböző, színes foglalkozásokat kitalálni.
A tavaszi időjárásnak köszönhetően többször voltunk a természetben, sétáltunk, kirándultunk. Húsvéti gipsz-figurákat és tojásokat festettünk, kézműveskedtünk. Családi Napban volt részünk, a helyi lovastanya tulajdonos barátainknál. Bográcsozással, jókedvvel, „önidővel” telt. A szülőkkel való mentálhigiénés beszélgetéseket egyaránt próbáltuk rendszeressé, valamint színessé tenni.
A nyári szabad programok tették leginkább színessé a gyerekek minden napjait. A forró időszak arra késztetett minket, hogy meglátogassuk a helyi fürdőt, medencézzünk, pihenjünk. Bejárós tábort, Tisza partnál való kikapcsolódást, sütögetést szerveztünk.
Ősszel elkezdtük az újabb tanévet, fejlesztéseket. Folytattuk a programok szervezését. Megünnepeltük Intézményünk védőszentjének, Szent Teréznek napját. Több szülinap, szüreti múlatság, kirándulásban is részesülhettünk.
A Szent Teréz Jótékonysági Otthon minden évben igyekszik helyt állni, örömet, családias légkört teremteni, megadni mindazt, ami szükséges a gyerekek számára.