Hét évvel ezelőtt nyitottuk meg ingyenkonyhánkat Csapon a legrászorultabbak számára, azzal a céllal, hogy meleg ételt juttassunk azoknak, akik mélyszegénységben élnek, illetve azon egyedülálló kisnyugdíjasoknak, akik idős koruk miatt már nem tudják ellátni magukat. Jelenleg 30 támogatottunk van, akik számára hetente két alkalommal, - kedden és pénteken, - biztosítunk négy napra elegendő meleg ételt, ami minden esetben két fogásból áll. Ők valamennyien nagyon rászorulnak a segítségre, mivel már nem tudják ellátni magukat, elsősorban a betegségeik miatt és nem mellesleg a pénz hiánya miatt.
Ezen kívül, jelenleg 40 belsőmenekültnek is segítünk. Ők Ukrajna több régiójából érkeztek. Vannak árva gyerekek, beteg, idős emberek, ezeket élelmiszereken kívül, ruhával, ágyneművel, edényekkel, gyógyszerekkel is támogatjuk.
A konyha működtetéséhez szükséges források előteremtéséhez folyamatosan keressük a támogatókat, adományozókat. Rendszeresen adunk be támogatási kérelmeket a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítványnak, melyek hála Istennek, meghallgatásra találnak és mindannyiszor pozitív elbírálásban részesültek.
Az ingyenkonyha működtetését 6 munkatársunk végzi, akik valamennyien kisnyugdíjasok vagy munkanélküliek, így a munkájukért biztosított csekély összegű honorárium nagy segítséget jelent a számukra is.
Isten áldását kérjük minden adakozóra, aki segít, hogy mi is segíthessünk a rászorulókon, hogy meleg étel kerülhessen asztalukra.
Kopinecz Erzsébet
Csapi egyházközség