A Huszti Magyar Tannyelvű Általános Iskola, amely szórványban működik, 1995-ben nyitotta meg kapuit. Az iskola nagy szerepet játszik abban, hogy az itt élő magyar közösség megmaradjon. Az iskola feladata megállítani a magyarság beolvadását a többségi nemzetbe és a felnövekvő nemzedékkel megismertetni gyökereit, és megszerettetni anyanyelvét , kultúráját. Úgy tűnik ez sikerül is, hiszen az utóbbi néhény évben megfigyelhető a tanulói létszám növekedése az iskolában. A 2019- 2020-es tanévet 126 diákkal kezdtük.
Sajnos az épület, ahol az iskola helyet kapott, nyirkos, fűtésrendszere elavult, korszerűtlen.
Az évek során, főleg magyarországi segítséggel, sikerült sokat javítani az iskola felszereltségén: az osztályok új padlózatokkal lettek beborítva, akkor még jó állapotban lévő használt bútorokat, táblákat kaptak. Az elmúlt öt év során, az Önök támogatásának köszönhetően, sikerült teljesen lecserélni a régi bútorokat, a megrepedezett iskolai táblákat, taneszközöket és technikai eszközöket vásárolni az órák színvonalasabbá tételéhez.
2017- ben megkezdtük a régi fűtőtestekként használt csövek új, korszerű radiátorokra való cseréjét a tantermekben. Ezt a munkát fokozatosan végeztük, egy év alatt csak néhány osztályteremben beüzemeltetve új radiátorokat, de a végeredmény örömmel tölt el tanárt, tanulót, szülőt. A fejlesztés után ma mindegyik osztályteremben új, korszerű fűtőtest van felszerelve. Az elmúlt három év alatt összesen 21 új radiátorral gazdagodott tanintézményünk. Az idei, 2019 évben, hála az Önök támogatásának, még 4 tanterem kapott összesen 8 új radiátort. A folyosón, az eddig meglévőket, kibővítettük plusz egy fűtőtesttel, ami azon túl, hogy melegít, a falak nyirkulását is megakadályozza. Megvásárlásra kerültek a radiátorok beüzemeltetéséhez szükságes hozzávalók: csapok, szelepek, átmenetek, szűrők, dübelek, stb.
A beüzemeltetést minimális juttatásért végezte el egy szakember.
A beruházások már éreztetik hatásukat, az osztálytermekben kellemes a hőmérséklet, csökkent a nedvesség, ami bizalommal tölt el bennünket a télhez közeledve.
Köszönjük szépen áldozatos munkájukat és önzetlen segitségüket a pedagógus kollektiva, a szülői közösség és a tanulók nevében. Isten gazdag áldásását kivánjuk további munkájukra.
A Huszti Általános Iskola tantestülete