Kezdőlap Bemutatkozás Híreink 1% Hogyan segíthet? Rendkívüli gyűjtések Elérhetőség

      A Ferences Misszió

Rövid története

      A Kárpátaljai Ferences
       Misszió Alapítvány

Története Támogatottjai Tisztségviselői Működési elve Gazdálkodása Alapdokumentumai Közhaszn. jelentések Kuratóriumi ülések





Magyar óvodák nyílnak Kárpátalján

2013. július


Kárpátalján még idén tizenöt új óvodát nyitnak. Erre azért van szükség, mert az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedett az óvodáskorúak száma. Míg 2009-ben 92 ezer különböző nemzetiségű óvodás volt a térségben, addig 2012-ben közel 105 ezer. Az Ungvári járási Kisgejőcön most magyar kisdedóvó nyílik.

A településnek a Szovjetunió szétesése után nem volt saját óvodája. A magyarok lakta faluban az utóbbi években megnőtt a születések száma. A szülőknek eddig a szomszédos községekbe kellett beíratniuk csemetéiket, így a gyerekeknek minden reggel korábban kellett kelniük és többet kellett utazniuk.

Az óvodának otthont adó épület felújítását a szülők végzik önkéntes alapon, minden nap munka után, és előfordul, hogy éjfélig vakolnak, festenek, szerelnek, hogy szeptemberig elkészüljenek. A helyiek ezen kívül gyűjtést is rendeztek, és szinte nincs olyan család, amely ne adott volna pénzt a közös célért.

A községben még májusban szervezték meg a falugyűlést, ahol az óvoda beindításáról határoztak. Ezt a döntést továbbították az ungvári járási szervek felé, ahol az pozitív elbírálásban részesült.

Míg 2008-ban csak 18 óvoda működött Kárpátalján, az idei tanévben már 42, és a tervek szerint az év végéig további 15 intézményt nyitnak a megyében – ebből 6-ot a részben magyarok lakta ungvári járásban. A tervek szerint bevezetik az óvodások elektronikus nyilvántartását is, hogy a szakemberek valós képet kapjanak az férőhelyekkel kapcsolatban.

Ukrajnában az iskola előtt kötelező az egyéves óvodai előkészítő, a jogszabályt azonban nehezen lehet betartani, mivel nincs elég óvodai kapacitás – mondta a Kossuth Rádió műsorának Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke.

Hozzátette: jelenleg Kárpátalja az ukrajnai megyék között az utolsó helyen áll az óvodai férőhelyek számát tekintve, így örvendetes, hogy több tucat intézmény beindítását kezdeményezik a területen. Ez különösen fontos lenne a magyarlakta vidékeken, mert vannak települések, ahol egyáltalán nincs lehetőség óvodai elhelyezésre – tette hozzá a pedagógusszövetség elnöke.

forrás: hirado.hu

1997 és 2007 között a Római Katolikus Egyház karítatív szolgálata 9 óvodát alapított Kárpátalján. Ma már jobb a helyzet e téren, de még mindig az óvodás korú gyerekek 70%-ka nem tud óvodába járni ezen intézmények hiánya miatt. Az erkölcsös nevelés mellett amit a gyerekek megkapnak az óvodáinkban, jó lehetőség ez a szülőknek is, hisz ilyen módon tudnak munkát is vállalni gyermekeik mellett. Sok esetben szegény családokból jövő gyerekeket veszünk fel és a Karitász természetesen figyelemmel van ezekre a családokra, igyekezve segítséget nyújtani nekik.

Örömmel fogadtuk a fenti hírt, miszerint Kárpátalján polgári és önkormányzati kezdeményezésre új magyar óvidák nyílnak.




Ossza meg a cikket ismerőseivel a Facebook-on!





[vissza]



hun

eng








Jónás testvér
vasárnapi gondolatai

      Hogyan pályázhat?

Pályázati útmutató Elszámolási útmutató

      Érdekességek

Dolgozatok Linkek Multimédia

















KFMA © 2009