Kezdőlap Bemutatkozás Híreink 1% Hogyan segíthet? Rendkívüli gyűjtések Elérhetőség

      A Ferences Misszió

Rövid története

      A Kárpátaljai Ferences
       Misszió Alapítvány

Története Támogatottjai Tisztségviselői Működési elve Gazdálkodása Alapdokumentumai Közhaszn. jelentések Kuratóriumi ülések





Két évtizede a Karitász szolgálatában

Beszélgetés Mikulyák László técsői Karitász-vezetővel

2013. január


A técsői Szent István Karitász immár két évtizede működik és segíti munkájával a szegények és rászorulók életét valamint hozzájárul a hitélethez is a Felső-Tisza-vidéki régióban. Fennállásának és tevékenységének jubileumi évfordulóját novemberben ünnepelték. Ennek alkalmából beszélgettem Mikulyák Lászlóval, a szervezet elnökével, aki ebben az évben elnyerte a Szent Márton palástja díj „Pro caritate” emlékplakettjét.

- 1953. május 13-án születtem, vallásos családban, Bustyaházán. Rajtam kívül még négy testvéremet nevelték fel a szüleim - két lány- és két fiútestvéremet. Sajnos a múlt évben egyik fiútestvérem meghalt. Huszton nevelkedtünk. Édesapám nagyon sokat foglalkozott jótékonykodással az egyházon belül, azonban az akkori kommunista rezsim miatt ezt titkolnia kellett. 1979-ben nősültem meg, azóta Técsőn lakom családommal.
Van egy fiunk, László, ő római katolikus pap, és egy lányunk, Andrea. Ő velünk lakik és két fiúgyermeke van.

- Hogyan alakult ifjúkora?

- A középiskola után a huszti fafeldolgozó technikusi szakközépiskolát fejeztem be, majd katonáskodtam Németországban, ezt követően pedig a Lembergi Egyetem fafeldolgozó technikusi szakán szereztem mérnöki diplomát. Az egyetem elvégzése után állást kaptam a técsői Zenit katonai gyárban, néhány év után pedig a técsői városgazdálkodási osztályon dolgozhattam vezető állásban. Mivel a vezetői pozíció megtartásához be kellett volna lépni a Kommunista Pártba, és én ezt nem tettem, ott kellett hagynom ezt az állást. Ezek után magyarországi piacolásra kényszerültem.

- Mikor kezdte meg aktív tevékenységét az egyházközségben?

- 1993-ban közelebbről megismerkedtem Majnek Antal atyával, a rákövetkező évben pedig megválasztottak kurátornak a técsői egyházközségben. 1998-ban, az első árvíz idején Karitászelnökként kezdtem el működésemet.

- Mikor alakult meg a Karitász az egyházközségben?

- A Karitász 1991-ben alakult Papp Anikó nővér kezdeményezésére. Az első 6 munkatárs világi rendi ferencesekből került ki. A Karitász munkáját már kezdetektől segítettem, amivel tudtam, de csak 1998-tól kezdtem el aktív munkásságomat, az első kárpátaljai árvíz idején. Ettől kezdve már teljes mértékben kizárólag ebben a munkakörben dolgoztam.

- Milyen eredményeket sikerült elérni a tevékenysége alatt?

- Még 1998 előtt Anikó nővér segítségével sikerült pályázati pénzekhez jutni, amiből felépíthettük a Karitász épületét. Az 1998-as árvíz idején hat Felső-Tisza-vidéki faluba, amelyeket a legerősebben sújtott az árvíz, hat tonna élelmiszert juttattunk fel. 2001-ben, a második árvíz idején már nagyobb segélyszállítmányok érkeztek Kárpátaljára, így Técsőre is. Ezeket a segélyszállítmányokat kellett a lehető legpontosabban célba juttatni, azoknak, akik ténylegesen rászorultak a támogatásra. A magyarországi Országos Karitász szervezet anyagi támogatásának segítségével Bustyaházán mintegy 30 ház felépítését koordináltam az állam által kijelölt telkeken. Amikor elkezdődtek az építési munkálatok, rögtön nehézségbe ütköztünk, mivel a telkekhez vezető földúton a nagy teherautók nem tudtak haladni.

Így kénytelenek voltunk először utakat építeni, villamosenergia-hálózatot kialakítani. Másfél év alatt sikerült lakható állapotban átadni a felépült házakat a károsult családok számára.

Ezenkívül anyagi segítséget kaptunk nyugati országok segélyszervezeteitől, amiből ki tudtuk egészíteni az új ház megvásárlásának költségét a saját házukat elveszített családok számára. Ehhez pontosan fel kellett mérni a károsult családok anyagi helyzetét és szemmel tartani a házvásárlások menetét.

Pályázati forrásokból 2001-ben sikerült egy épületet vásárolni Bustyaházán, ahol beindítottuk a Szent Erzsébet Katolikus Óvodát. Később két táborozóhelyet sikerült kialakítani - Kerekhegyen és Bustyaházán. Ezeken a helyeken a nyári hónapok alatt 400-700 gyerek szokott táborozni.

Szinte kezdetektől működtetünk egy szárazélelmiszer-programot, amelynek keretében Técsőn és környékén élő szegények számára juttatunk el rendszeresen szárazélelmiszer-csomagokat, illetve a técsői Karitász épületében működtetjük a szociális konyhát, ahol naponta 50 ebéd készül, amelyet hajléktalanok fogyasztanak el, vagy fekvőbetegeknek szállítunk ki otthonukba.
Korábban szociális patikát is működtettünk, azonban az állami szabályok szigorításával ennek működése szinte lehetetlenné vált. Viszont gyógyászati eszközöket - felnőtt pelenkát, mankókat, járókereteket, tolókocsikat - még mindig fogadunk segélyszállítmányként, és ezt is igyekszünk szétosztani az arra rászoruló beteg embereknek. A Karitász keretein belül működik a Hit és Fény közösség, amely értelmi és testi fogyatékosakkal foglalkozik.

- Az új intézmények megalapítása és fenntartása bizonyára nagy költségekkel járt és jár. Hogyan sikerül megteremteni az ehhez szükséges anyagiakat?

- Minden egyes intézmény létrehozását pályázati úton sikerült megvalósítani. Német, osztrák és magyarországi alapítványoknál, szervezeteknél tudtunk és tudunk mai napig is pályázni, illetve a magyar állam által létrehozott alapokból - Szülőföld Alapból, Bethlen Gábor Alapból - tudtunk sokszor részesülni. A fenntartáshoz nyugati alapítványok sajnos egyre kevésbé illetve egyáltalán nem járulnak hozzá. De ezt ellensúlyozta eddig a magyarországi Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány, amely nagyban segíti az intézményeinket a fenntartási költségeinkhez történő hozzájárulásával.

- Milyen további tervei, céljai vannak?

- A legfőbb célunk mindig a szegények és rászorulók hatékony támogatása. Úgy érzem, az eddig létrehozott intézmények és programok által ezt a célt meg tudjuk valósítani, tehát fontosnak tartom a fenntartáshoz szükséges anyagiak előteremtését, ami sajnos egyre nehezebbé válik.

- Tapasztalta-e a Jóisten gondviselését munkája során? - Természetesen, szinte állandóan. Anikó nővér kedvenc mondása volt, hogy aki sokat ad, az sokat is kap. Ezt én mindig megtapasztaltam munkám során. Amikor nagy kiadásokra volt szükség, mindig érkezett valahonnan anyagi segítség, felajánlás. Amikor segítő kezekre volt szükség, szintén mindig akadt valaki, aki jelentkezett a szolgálatra. - Karitatív munkássága során mi volt a legörömtelibb esemény?

- Úgy érzem, hogy az árvizek utáni házak felépítésének sikeres befejezése és átadása volt a legörömtelibb számomra. Jó volt látni, hogy az otthonukat elveszítő családok mennyire örülnek annak, hogy új otthont kaphatnak.

Az interjút készítette
Bunda Szabolcs


Ossza meg a cikket ismerőseivel a Facebook-on!



[vissza]



hun

eng








Jónás testvér
vasárnapi gondolatai

      Hogyan pályázhat?

Pályázati útmutató Elszámolási útmutató

      Érdekességek

Dolgozatok Linkek Multimédia

















KFMA © 2009